Beszámoló a sportnapról

Február 7-én nem akármilyen napra ébredt kis csapatunk: ezen a napon volt esedékes a várva várt sportnap, a piaristák kockatornatermében.
Lassacskán összegyűlt a nép. Dávidék maguk köré szólítottak bennünket és kezdődött a lényeg: rövidke bemelegítést tartottak. Ezután mind kaptunk egy-egy cetlit, melyek öt csapatra osztottak bennünket: a tündérek, a békák, a királylányok, a szőke hercegek és a törpék csapatára.
A sors pedig hozzánk vezette elátkozott királynőnket - ismertebb nevén Fólit -, aki vázolta áldatlan helyzetét és ennek megoldására szolgáló tervét, amihez a segítségünket kérte. Így, királynőnk utasításaival, buzdító szavaival és elcsúfított ábrázatának hátborzongató emlékképeivel felszerelkezve indultunk el az átok feloldásának rögös útján.
Első feladatunk uralkodónőnk aranyszőke tincseinek visszaszerzése volt, melynek végrehajtásától még a labirintus és a mocsár – az igencsak virgonc aljnövényzetével karöltve – sem tudta eltántorítani harcosainkat.
Másodjára Fóli királynő aranycipellői kerültek terítékre; némi tánccal érdemeltük ki őket. Harmadjára Piroska elveszett köpenyét juttattuk vissza tulajdonosához, hosszadalmas kosár- és röpimeccsek díjaként. Utoljára pedig Őfelsége féltett kis fehér tehénkéjére találtunk rá: ide a puszta vidámság vezetett el bennünket, amelynek oka többek között egy rakat édesség lelkes elfogyasztása volt. Mindezen nemes tettek jutalmaképp királynőnk megszabadult az átoktól, visszanyerte szépségét és megajándékozta népét két egész zacskó gumicukorral.
Azóta is mindenki boldogan él és remélhetőleg senki meg nem halt.

Köszönjük a remek szervezést Szedenik Julinak és segítőinek, a beszámolót pedig Zábrádi Barbinak!

Megjegyzések